ShishAroma teszt – Menta

Feladó: Szulimán Dávid

Termék: Mentás vízipipa kavics

vízipipa kő, mentolos ízben

Csomagolás, külső: Továbbra is jónak tartom, egyszerű grafikával, bár e doboz esetében nem volt szerencsém, sikerült egy kis darabot lepattintanom belőle (ennek körülményeit most nem részletezem, legyen elég annyi, hogy normális esetben ilyen nem történik, jó anyagból van egyébként, ez teljes mértékben az én hibám volt). ( 9 )

Illata: Nagyon erősnek találtam az illatát. Igazság szerint nem pont erre számítottam. Nem szívtam még mentás dohányt sem, és kavicsot sem, és kicsit meglepő volt ez az erős illat. Azt hittem, valami lágy illat és íz fog fogadni, ehhez képest intenzív volt. Viszont mentának menta, tehát mondhatni, élethű íze van. ( 7 )

Ízről: Sajnos az íznél is ez az ami megfigyelhető, hogy nagyon erős és intenzív, nem erre számítottam. Bár a tömés elején még gyengébb volt, később beindult, és nekem már túlságosan is hűsítette a torkomat, szinte minden szívás után innom kellett pár korty üdítőt. Bár ez inkább az én “hibám” lehet, kinek a pap, kinek a paplan, valakinek ez bejön, nekem éppenséggel nem. Mármár kaparta a torkom. És nem hiszem, hogy a tömés volt a rossz, szívtam már vízipipa kavicsot, és a mentásból is tömtem egyet mégegyszer, később, de másodszorra is ugyanez volt a tapasztalatom. És sajnos ezt, mivel nem dohány, bekeverni sem igen lehet más ízzel, vagy ha igen, az macerás, inkább nem próbálkoznék ilyesmivel (azóta már különben is eladtam a maradék mentás kavicsot). ( Furcsa, kicsit mű íze volt )

Mit ízesített: Shisharoma ásványt

Meddig tartott: ~30-40 perc

Körülmények: A szokásos, egy csöves Al*d*n pipa (70 centis)
Eredeti, hosszú cső
Phunnel kerámia (ejj, még mindig de ronda színe van) :D
Természetes szén, 3 felet tettem a pipára
Hideg csapvíz, és hőtartó volt segítségemre

Egyéb: Végítélet: 5.5/10

Nekem nem az ízvilágom, ettől még másnak bejöhet, sokan szeretik a mentás dohányokat is például.

 

Szia Dávid, köszönjük a tesztet. Nos így van ez, nem mindegyik íz tetszik egyformán. Pár dolgot az aromákról, glicerinről, és néhány tipp.

Az aromáknak és a glicerinnek nem egyforma a sűrűsége, forráspontja, és különböző-képpen szívja a dohány is és a kavics is őket. Ha a kavics áll egy darabig, használat előtt alaposan össze kell rázni, mert előfordul, hogy az aromák töményen benne vannak az ásványban, míg a glicerint nem szívja annyira be, vagy esetleg kifolyik belőle. Ilyenkor előfordul, hogy a füst mennyiségéhez képest nagyon “ütős” az íz. Ha összerázod, az egyensúly helyre áll. Másik “gyógymód”, hogy leveszel a szénből. akár sokat is…Mindenesetre mi is utánanézünk annak a fránya mentának, mitől olyan erős :-) 

Ja, ha bármilyen dohány-ízesítőt veszel,  (márkafüggetlenül) és citromot, narancsot, mentát tartalmaz, a legjobb, ha használat előtt alaposan lehűtöd, aztán szana-szét rázod, és csak utána öntöd a kavicsodra, dohányodra. Szerintem ha lemegy a teszt-őrlet, szánok a részleteknek egy cikket valamelyik blogban…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.