ShishAroma teszt – sárgadinnye

Feladó: Szabó Máté

Termék: Shisharoma vízipipa kő/ásvány – Sárgadinnye

Vízipipa kő, melynek ízesítése a sárgadinnye

Csomagolás, külső: A csomagolásról továbbra is az a véleményem, mint amit a banános tesztemben leírtam, jól zár, praktikus, egyszerű ábrával, de a lényeget tartalmazza. ( 7 )

Illata: Kissé “féltem” ettől a ShishAroma kavics íztől, de ez a félelem inkább kíváncsiság volt, nem tudtam, mire számítsak, a sárgadinnye nem tartozik a kedvenceim közé. Viszont a doboz felbontását követően kellemes csalódás ért, kimondottan finom, erős illata volt. Meg is tömtem a pipám, kíváncsian vártam az ízét. ( 10 )

Ízről: Amit elsősorban el kell mondanom az ízről, hogy rendkívül édes. Ez nálam egy hatalmas pozitívum, imádom az édes ízeket. A vízipipa kő illatától egy picikét eltér az íze, a sárgadinnye íz élethű, és egyáltalán nem mondanám rossznak, annak ellenére, hogy kicsit tartottam tőle. Az illata után szintén a kellemes aromát hozza. Az édes ízek kedvelőinek (mint amilyen én is vagyok), tetszeni fog, ha kipróbálják, akik a lágyabb ízeket szeretik, azok lehet, hogy túl “intenzívnek” fogják találni. Az íz egyenletessége jó volt, egy kicsit kellett játszanom a hőadagolással (a hősapka fel-lehelyezésével), de a pipázás végéig jól érezhető volt az íz. ( Egész kellemes íze volt )

Mit ízesített: Shisharoma ásványt

Meddig tartott: ~40-50 perc

Körülmények: -VÍZIPIPA: Egy csöves, 37 cm-es pipa
-DOHÁNYTARTÓ: Sima, egyiptomi kerámia
-SZÍVÓCSŐ: Saját készítésű cső
-SZÉN: Öngyulladós szén
-EGYEBEK: Hőtartó sapka (alufóliából hajtogatva), sima csapvíz a tartályban, a kerámiára két réteg háztartási alufóliát tettem

Egyéb: Megintcsak pozitív élményekkel gazdagodtam, bizony hogy kitartok a márka mellett :) nemsokára írom is a tesztet az epresről.

Szia Máté, köszönjük a tesztet. Ezzel be is fejeződött a sárgadinnyés vízipipa kő tesztje, ebben az ízben már csak ShihsaSyrup tesztet várunk. Örülök, hogy ízlett. Ettől függetlenül várunk minden további tesztet a sárgadinnye ízre vonatkozólag is (közzé is tesszük őket), hiszen az ízek kialakításában a Tiétek a főszerep.

ShishAroma teszt – sárgadinnye” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Hehe. Kísértetiesen hasonlít a véleményünk az ízről, ha elolvasod az enyémet is. :) Én is epreset kértem következőnek. És mindezeket ugyanazon a napon tettük. Félelmetes koincidencia. :D

  2. Akkor most kell belehúzni, mert eperből már csak 2 rublika van üresen….Zsiga, mit szólnál ha syrupot küldenék? Csak mert úgy jobb az esély…

  3. Jó, oké, az is jöhet. :) Még csak pár kérdés: mennyi kőhöz, mennyi syrup kell? A nem teljesen-fullosan-csontra kiszáradt kövekkel mit kell csinálni (mi a legjobb metódus a tisztításához újraízesítés előtt)? Az utolsó pedig, hogy hányszor lehet követ újraízesíteni?

    1. Közben elfogyott az egyik epres lehetőség…
      A nem teljesen kiszáradt kavicsot el kell szívni. Tisztítás csak vegyszermentesen. Ha lehet főzve. Frankón: kötény, kukta-sapka, fakanál, de só-bors és fokhagyma nélkül!
      Utána szárítás vagy hajszárítóval (szerintem az a legjobb) vagy 100-150 fok közötti, kizárólag nyitott ajtajú sütőben. De akkor készülj rá, hogy kijön a tűzoltóság. (ez nem vicc ;-)) Teljesen kizavrni nehéz belőle az ízt, illetve nem nehéz, csak sokáig tart.
      Azt szoktam javasolni, hogy egy kavics egy ízre, és akkor nem kell mosni, nem kell játszani vele. Amikor teszteltük az alap-köveket, ugyanazt a kavicskupacot 10-nél többször itattuk újra. Nem tömődik el, ha ShishaSyrup lötyit használsz. A többi – még ha finom is – főleg dohányra való a cukortartalma miatt.
      Súlyarányok: kavics:lötyi=2:1
      Egy pippantás (vízi!) folyadék-vesztesége 3-4 gramm….

      1. Ezen válaszok tükrében a következő lenne az ötletem/kérésem/kérdésem (ön most szabadon választhat): lehet-e még változtatni a rendelésen? Mert én inkább gyűjtögetném a kiszáradt köveket egy ideig, minthogy minden szívás után időt, energiát és rezsit (ez most nem választós) nem kímélve mosnám a kavicsokat a végtelenbe… Ennek tükrében pedig inkább kérnék egy másik adag kavicsot, mondjuk (ez milyen hülye kifejezés már, csak én mondom, ráadásul most írom…) zöldalmás ízben. Gondolom csak azért nincs benne a táblázatban, mert az ízek oldalon a Ctrl+C lenyomása közben nem jelölted ki a vulkán utáni részt. :) Persze mindezt csak akkor, ha még lehet szó ilyen akcióról.

      2. De nyilván az epres syruppal sem leszek boldogtalan, ha már becsomagoltátok vagy föladtátok a cuccot, nem fogok sírni a megérkeztekor. :)

          1. Na, ez nagyon jó hír, a meglepetéseket ugyanis szeretem. :) Egy utolsó kérdés, aztán már ígérem, nem fárasztalak többet ilyenekkel: ha a kavics és a syrup térfogatát nézzük, akkor milyen arányban kell őket összekeverni? Ezt azért lenne jó tudni, mert nyilván nem fogom megvárni, míg az összes követ elszívom a dobozból, annál kicsit azért kicsit türelmetlenebb vagyok, patikamérlegünk pedig sajna nincs itthon (komoly hiányosság, tudom :)) és így nem nagyon tudok mivel grammozgatni. Elég valami hozzávetőleges arány is, csak hogy valami fogalmam legyen a dologról, hogy a kő ne maradjon száraz, de ne is pocsékoljak löttyöt. Előre is köszi, most már eltűnök a következő tesztig! :)

          2. Nem fontos a térfogat-arány. Maradjon alatta ShishaSyrup, és majd felszívja a kő, ha használat után visszarakod.
            Mint a kiskakas begye a vizet a mesében. ;-)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.