A vízipipánk megfelelő működéséhez biztosítanunk kell a megfelelő feltételeket is. Először is töltsük meg a tartályt vízzel addig, hogy a testből belelógó csőt kb 2cm-nyire ellepje. Ha ezzel megvagyunk, csavarjuk/nyomjuk bele a testet a tartályba figyelmesen úgy, hogy ne törjük szét a tartályt az erős nyomással, de mégse levegőzzön a két fő rész között a vízipipa.
Ilyenkor érdemes a szívócsövet is a csonkba helyezni. A tömítést gondosan kell megválasztani, mert itt is szokott „szelelni” a vízipipa, így legyünk körültekintőek.
Következő lépésként helyezzük fel a kerámiánkat a vízipipa tetejére, amit ugyancsak a legmegfelelőbb tömítésekkel lássunk el.
Ha ezzel megvagyunk, mehetnek a szenek. Az általunk tökéletesen összeállított vízipipa a következőképpen működik a szívás hatására:
Megkezdjük a szívást, ezáltal a kerámia tetején lévő szén körüli forró levegő áthalad a tömésen, végig a testen keresztül le a vízbe. Itt történik több fontos dolog: a füst víz által történő megszűrése, a füst lehűtése. Ahol megtörtjük a vízipipa légürességét, az a szívócsonk vége, ami a testen helyezkedik el, összeszereléskor a tartályon belül, a víz felett. Az általunk generált szívóhatás pedig a füstöt a vízen keresztül tereli a szívócsonk felé, így képződik a jellegzetes „bugyborékoló” hang. A szívócsonkba erősített csövön keresztül pedig megérkezik hozzánk a finom, lehetőleg hideg, ízletes füst.
A vízipipák többsége rendelkezik egy sokak által fontosnak tartott résszel, a szeleppel. Ez egy egyszerű visszacsapó-szelep, melyben egy csapágygolyó biztosítja azt, hogy ne tudjunk ott levegőt beszívni a vízipipába, viszont a felesleges füstöt a tartályból ki tudjuk fújni.