ShishAroma teszt – málna

Feladó: Szabó Máté

Termék: Shisharoma ásvány – Málna

Vízipipa ásvány, kő, málna aromával

Csomagolás, külső: A csomagolásról már írtam a banános Shisharoma ásvány tesztemben. ( 7 )

Illata: Az illata meglehetősen erős, talán a banánosnál egy kicsivel kevésbé kivehető az illat, de mindenképpen nagyon kellemes. ( 9 )

Ízről: Az ízéről összességében elmondható, hogy kellemes. Viszont eddig kétszer szívtam belőle, és mindkét alkalommal ugyanazt tapasztaltam: elég nehezen indul be az íz. Első alkalommal egy barátom tömte a pipát, azt hittem, ő rontott el valamit, de másodszorra én tömtem, és akkor is ugyanezt tapasztaltuk. Aztán mikor elkezd érződni az íze, nagyon jó, és intenzív, semmi mással nem összekeverhető. Megközelítőleg 50 perc után kezdett el gyengülni az íz, akkor hőtartó sapkát használtunk, és még bírta 10-15 percig. ( Egész kellemes íze volt )

Mit ízesített: Shisharoma ásványt

Meddig tartott: ~60-70perc

Körülmények: 37 cm-es, egy csöves pipával szívtuk, házi készítésű csővel, és egy nagy egyiptomi kerámiával. Alufóliát használtunk, és öngyulladós szenet, a tartályba hűtőben hűtött csapvizet öntöttünk. Hőtartó sapka csak a végén került fel a pipára.

Egyéb: Nem csalódtam a márkában, bár ezt az ízt egy kicsit lágyabbnak találtam, aki ezeket kedveli, azoknak ajánlom.

Szia Máté, ezt a tesztet is köszönettel vettük. Igen, a ShishAroma  vízipipa kavics málnája egy picit lágyabb íz a többinél, ha sokkal karakteresebbre csináljuk olyan “műanyag” hatása lenne, amit el szeretnénk kerülni. meg kell szokni, hogy a vízipipa kő lassabban “indul be”, mint a dohány. viszont a szé lehet egy helyben végig, mert a kavics vezeti a hőt, ellentétben a dohánnyal, ahol néha arrébb kell pakolni…Örülök, hogy több íz után is kitartasz mellettünk. A folytatásról gondoskodunk;-)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.