ShishAroma teszt – Áfonya

Feladó: Elek Richárd

Termék: Shisharoma vízipipa kavics – Áfonya

Áfonyás vízipipa kő

Csomagolás, külső: A vízipipa ásvány csomagolásra az egyszerűség és letisztultság jellemző. Tetején szép, érett áfonyáról van egy kép. Átlátszó műanyag dobozban vannak az ásványok, mely légmentesen zár. A doboz alján egy kis extra melasz is van, amiből még meglocsoltam kicsit az aktuális tömés tetejét. Fedele lepattintható, ami nekem különösen tetszik a másik ismert márkával szemben.  ( 9 )

Illata: Amint kinyitottam a dobozát, egyből egy édeskés illat fogadott. Számomra teljesen kivehető volt az áfonya. Mivel ez az íz az egyik kedvencem, így egyértelmű volt, hogy ezt választom első tesztalanyomnak. Elements áfonyához tudom hasonlítani, ahhoz képest kicsit édeskésebb. Miután megtömtem a kerámiát, még a fólia alól is érezni lehetett az illatát. Csak azért 9 pont, mert biztos van ennél jobb is (bár még nem találkoztam vele). ( 9 )

Ízről: Kellett a pipának 2-3 perc, mire beindult, utána már füst is volt bőven. Mint már említettem, az Elementshez tudok hasonlítani. Egész kellemes íze van, az elején nagyon jól kivehető, később kb 20 perc után gyengült. Még kicsit jobb is volt, mint amire számítottam.  ( Egész kellemes íze volt )

Mit ízesített: Shisharoma ásványt

Meddig tartott: ~40-50 perc

Körülmények: Aldn Fta Mrgna 50 cm-es vízipipa
El Nfs Mini Phunnel kerámia
Gyári szívócső
Nkhl 50 mm-es öngyulladó szén félbetörve a kerámia két oldalára helyezve
2 réteg alufólia, alu karika és ismét 2 réteg fólia
Víztartályban hideg csapvíz, és néhány jégkocka a hűvösebb füst érdekében

Egyéb: Könnyű volt vele tömni, elég aprítottnak számít. Ez persze gondot jelenthet azoknak, akiknek hagyományos egyiptomi kerámiájuk van.
Ez volt az első alkalom, hogy ásványt használtam, és meg kell mondjam tényleg felveszi a versenyt íz és illat tekintetében is a dohányokkal.
A dohányzási tilalom miatt valószínűleg már csak ásványt fogok vásárolni. A Shisharoma egy remek alternatíva a rendes dohány helyett.

Szia Ricsi, köszönjük a tesztet. Teljesen igazad van. Alternatívát szeretnénk adni a dohány és a dohányzás helyett. Mi vízipipások nem is vagyunk valódi dohányosok, és a vízipipa kavics használatával nem is válunk azzá.

ShishAroma teszt – Áfonya” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nagyon szívesen! A dohányzási tilalomnál már csak az a rosszabb, amikor az utcán az emberek messze elkerülik a pipásokat, mert azt hiszik drogoznak…pedig nem, csupán dohányt/ásványt szívnak és beszélgetnek…

    1. Ezzel nem tudunk mit kezdeni. Ezer éveken keresztül tartott, amíg az ősemberek egymás kutyáit farkasnak nézték, és ebből a tévedésből eredően lenyilazták őket. A mai világban is vannak ilyen ősemberek :-) Reméljük, hamarabb megszokják a vízipipát. De nézheted a jó oldalát is: legalább nem hallgatóznak :D

  2. Nem akarok én itt trollkodni, de a táblázatban a 2alma sorban szerepel ez az áfonya teszt. Csak gondoltam szólok. Más: küldtem syrup tesztet, majd arra a honlapra is érdemes ránézni. :) ;)

Hozzászólás a(z) dakos bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Time limit is exhausted. Please reload CAPTCHA.